Segítségre van szüksége?
Kivitelező a bejáratnál

Így működik a hőszivattyú

Az energia nem vész el, csak átalakul - halljuk sokszor.

Tartalom

Ezen az egyébként valós fizikai törvényen alapszik a hőszivattyú működési elve is, hiszen különböző hőmérsékletű közegek között az egyik felé hőenergiát továbbít a másik energiájának felhasználásával, egy a rendszerbe épített kompresszor segítségével, ami a közeget keringeti. Ez a hőhordozó közeg nagyon alacsony forrásponttal rendelkezik, tehát nagyon gyorsan felmelegszik és már alacsony hőmérsékleten elpárolog. Az így keletkezett gőzt aztán egy kompresszor összesűríti, ami miatt az nagyon felmelegszik, és egy kondenzátoron keresztül a fűtési rendszerbe kerül.

Leegyszerűsítve tehát a hőszivattyű működése során a talajból, talajvízből vagy a levegőből származó energiával melegíti fel a vizet, amit aztán a fűtésrendszerben keringet, így állítva elő a ház otthonos melegét.

Az innovatív Bosch hőszivattyú-technológia nem csupán egy kiváltképp környezetbarát fűtési rendszer, ami a megújuló energiát hasznosítja, de kimagaslóan gazdaságos is, mivel több energiát termel, mint amennyit saját maga elfogyaszt (a hőszivattyúk nagyon energiatakarékos működésűek, és kedvezményes Geo vagy H áramtarifáról üzemeltethetőek).

Kérjen ajánlatot kereskedelmi partnereinktől!

Keresse meg szakembereinket!

Milyen fűtési rendszerre kapcsolható hőszivattyú?

Idős pár a nappaliban

A hőszivattyú rendszer kitűnően csatlakoztatható az összes modern, akár alacsony, akár magas hőmérsékletű központi fűtési rendszerhez. Működése során az alacsony hőmérsékletű rendszer a “rejtve”, azaz a látható fűtőtest nélkül üzemelő padló-, fal- és mennyezetfűtés, míg a magas hőmérsékletű fűtésrendszer radiátorokkal adja le a hőt.

A telepítés során sokkal meghatározóbb tényező a fűtési rendszer kora és állapota, hiszen a régebbi fűtésrendszerek nem biztos, hogy alkalmasak a hőszivattyúra való átállásra régi elavult szabványaik miatt.

Az, hogy alkalmas-e a fűtésrendszer az átállásra, vagy újat kell kiépíteni, hogy rendelkezésre állnak a megfelelő talajviszonyok, vagy hogy lesz-e szükség tereprendezésre, a hőszivattyú kiépítése előtti helyszíni felmérésen kerül felderítésre.

A Bosch az Ön intelligens partnere a környezetbarát és hatékony fűtési rendszerek terén.

Különböző hőszivattyúk telepítési követelményei

Levegő-víz hőszivattyú telepítése

A levegő-hőszivattyúkat falra vagy a talajra is lehet szerelni, de érdemes először is megtalálni a megfelelő helyet a főegység elhelyezéséhez. Ennek ideális esetben egy esőtől, széltől védett és biztonságos helyen kell lennie (ne férhessen hozzá mindenki, aki arra jár). A készülék környékén hagyjunk távolságot (kb. 200 mm-re van szükség az egyes falra szerelt egységeknél, míg a nagyobb, padlóra szerelt rendszereknél többre).

Biztosítani kell elegendő helyet a beltérben is, ugyanis a telepítéskor nemcsak kültéri de egy beltéri egység is felszerelésre kerül. Miután mindkét egység felkerült a tartószerkezetre, a hűtőközeg- és leeresztőcsöveket csatlakoztatják, majd kívül-belül szigetelik. Az egész rendszer csak ezután kapcsolható a beltéri fűtési rendszerhez (például a kazánhoz vagy a radiátorokhoz).

Geotermikus hőszivattyú telepítése
Ez a feladat sokkal összetettebb a szükséges talajmunkálatok miatt, az ásást, vagy fúrást végző nehézgépeknek, valamint a csövek lefektetéséhez szükséges helyet ugyanis biztosítanunk kell.

Minden geotermikus hőszivattyús rendszer telepítése bejelentéshez vagy engedélyhez kötött, ezért mindig érdemes először a helyi önkormányzattal egyeztetni, hogy megbizonyosodjon arról, hogy a telepítés lehetséges. A függőleges, zárt (vízkivétellel nem járó) földhőszonda telepítése miatt végzett fúrás Bányakapitánysági engedélyhez kötött. A talajvizek, rétegvizek védelme különleges prioritást élvez környezetünk védelmének érdekében az előírások között.

Ha nagy kerttel rendelkezik, akkor a vízszintes talajcsövek sorozata lehet a legjobb megoldás, ezek ugyanis széles területen gyűjtik a hőt. Ha kisebb a kert, akkor a telepítés akár egy 100 méter mély talajfúrással is járhat, az ingatlan talajának jellegétől függően.

Hol legyen a beltéri egység?

Egy levegő-víz, vagy egy geotermikus hőszivattyú esetében csak egy beltéri egységre van szükség, ahonnan a fűtési rendszeren keresztül jut el a hőenergia a hőleadókhoz (ami lehet radiátor vagy fan-coll, vagy padlófűtés, stb.) Ezt a fali kazánokhoz hasonlítható jellegű és méretű berendezést egy nem túl szűk, jól szellőző helyiségben célszerű elhelyezni, ahol az esetleges évi szervizek során fűtésszerelő szakemberek kényelmesen hozzá tudnak férni a berendezéshez. Szükség van megfelelő mennyiségű helyre ahhoz is, hogy a hűtőközeg és leeresztőcsövek csatlakoztatása egyszerűen megoldható legyen.

Család a teraszon

Beltéri egység típusok

A Bosch innovatív, hatékony és megbízható hőszivattyúi falra szerelhető és álló változatban is elérhetőek, elektromos kiegészítő fűtéssel támogatott változatban, vagy már meglévő hőtermelővel kombinálva is működik. Beltéri egységek elérhetőek használati melegvíz-készítéshez való beépített rozsdamentes acéltartállyal, elektromos kiegészítő fűtéssel, vagy akár napkollektoros rendszerrel való kompatibilitással is. Bármelyik verzióra is lenne szüksége, abban biztos lehet, hogy a német mérnökök által tervezett precíz és legapróbb részletekig átgondolt műszaki koncepcióval rendelkező hőszivattyúk működése sok-sok éven át tart, így fogják Önt végig hővel és meleg vízzel ellátni.

Hol legyen a kültéri egység?

A levegő-víz hőszivattyúk esetében -bár esztétikai okokból csábító lehet az egységet szűk helyeken elhelyezni-, nem szabad elfelejteni, hogy a hőszivattyúk a kültéri levegőből vonják el a hőt, így minél nagyobb hozzáférést kapnak, annál jobban fognak működni. Közvetlen közelükben kerüljük a dús növényzetet, a hófúvásra hajlamos helyeket és az olyan építményeket is, amelyek akadályozhatják a légáramlást a hőszivattyú körül.

Apropó esztétika: ez a szempont ugyan nagyon személyes, de fontos, ugyanis eltarthat egy ideig, amíg megszokjuk a hőszivattyú látványát. Gondos tervezéssel azonban minimalizálható a kültéri egység vizuális hatása. A telepítési hely kiválasztásakor szem előtt kell tartsuk a a minél egyszerűbb hozzáférést is, a könnyű szervizelhetőség érdekében. Egy saját lábakon álló, tartó alapzat a legcélszerűbb a zaj minimalizálásában és abban, hogy az egység ne kerülhessen gereblyék, lapátok vagy fűnyírók útjába, valamint hogy télen a leesett hóréteg ne jelentsen gondot.

Egy fali konzolra szerelt kültéri egység ugyan jól távol tartható a fűnyírótól és a hótól, ám a zajokat befelé továbbíthatja, amitől a házban olyan hangot hallhatunk, mintha az utca túloldalán egy teherautó zúgása hallatszana.

Családi ház

Hol találok megfelelő telepítési szakembert?

Egy rosszul telepített hőszivattyús rendszerben keletkező esetleges hűtőközeg szivárgás a berendezés meghibásodását, sok esetben akár tönkremenetelét is okozhatja. A hőszivattyú teljesítménye folyamatosan csökken, az áramfelvétele pedig arányosan növekszik. Nem véletlen, hogy hőszivattyús fűtési rendszert csak erre szakosodott, akkreditált fűtési szakemberek telepíthetnek.

A Bosch képzett, akkreditált szakembereiben megbízhat, személyes konzultációnkon pedig minden kérdésére választ kaphat.

Keresse meg szakembereinket!

Mennyibe kerül a hőszivattyú telepítése?

A hőszivattyú telepítésének pontos költségeit az adott épület adatainak felmérése után lehet csak megállapítani, hiszen az árat több tényező befolyásolja. A telepítési árat mindenekelőtt a ház mérete fogja meghatározni, hiszen elengedhetetlen, hogy a beépítendő rendszer mérete a házéval egyenesen arányos legyen.

A másik legfontosabb tényező az, hogy a rendszer honnan nyeri a hőenergiát. A talaj hőjét felhasználó rendszerek kiépítése például általában drágább, ugyanis a telepítéshez feltárás szükséges, ami többletköltségekkel jár. A levegő-víz hőszivattyús rendszerek beépítése ugyanakkor jóval olcsóbb, hiszen ilyenkor nincs szükség talajmunkálatokra.

Végül, de nem utolsósorban az sem mindegy, hogy melyik hőszivattyú berendezést választjuk, hiszen egy jobb minőségű hőszivattyú ára körülbelül másfél millió forint körül van, de a viszonylag magasabb bekerülési ár mellett azt is érdemes figyelembe venni, hogy a modern, környezetbarát fűtési rendszerek kiépítéséhez ma már többféle jelentős, a környezet megóvását célzó állami támogatás létezik.

Személyes konzultációnkon megtudhatja, milyen előnyökkel és milyen költségekkel jár Önnek egy innovatív Bosch hőszivattyús fűtési rendszer beépítése.

Kormányzati támogatások: Milyen lehetőségeim vannak?

Több szempontból is érdemes átgondolni a hagyományos fűtési rendszerek környezetbarát alternatíváját. 2021. január 1-től maximum 3 millió Ft vissza nem térítendő támogatás igényelhető a családoknak, akik otthonuk felújításában gondolkodnak. Ez azt jelenti, hogy akár 6 millió Ft értékű felújítás is elvégezhető, amely természetesen teljes egészében fűtéskorszerűsítésre is fordítható. Ez magában foglalja a hőszivattyús rendszerek, kazánok, fűtési puffertárolók, napkollektorok és radiátorok vásárlásával kapcsolatos összes költséget.

  • Fontos tudni, hogy az elszámolható költségeknek csak a fele lehet anyagköltség, a másik fele munkadíj. Képzett szakembereink beszerelik és beüzemelik a megrendelt termékeket.
  • Ezen felül a magyar állam kedvező kamatozású otthonfelújítási kölcsönt is biztosít az igénylőknek.

Fontos határidők

  • A felújítási munkák kezdete: 2021. január 1.
  • Igénylés vége: 2022. december 31.
  • Igénylés beadása az utolsó számlakifizetést követő 60 napon belül!
Gondolja át alaposan, mérlegeljen és keressen meg bennünket mihamarabb fűtési rendszere megtervezésével! A Bosch szakemberei partnerként segítik a döntésben, a német minőség és odafigyelés pedig garancia, hogy hosszú távon is értékálló és megbízható rendszer biztosítsa télen a meleget, nyáron pedig a kellemes hűvöst.

GYIK - Gyakran ismételt kérdések

Alkalmas a meglévő fűtési rendszerem a hőszivattyúsra való átállásra?

Az, hogy alkalmas-e a fűtésrendszer az átállásra, vagy újat kell kiépíteni, hogy rendelkezésre állnak-e a megfelelő talajviszonyok, vagy hogy lesz-e szükség tereprendezésre, a hőszivattyú kiépítése előtti helyszíni felmérésen kerül felderítésre. Forduljon bizalommal a Bosch fűtésszakértőihez, akik egy személyes konzultáció keretein belül válaszolnak a felmerülő kérdéseire.

Meglévő fűtési rendszerhez is telepíthető a hőszivattyú?
Hogyan tudom eldönteni, hogy geológiailag alkalmas-e a talaj a geotermikus energia felhasználására?
Milyen mélyre kell fúrni egy geotermikus hőszivattyúhoz?
Milyen engedélyek kellenek hőszivattyú telepítésekor?

További cikkek a hőszivattyúkról

Tekintse meg kínálatunkat!